Tisztelt Olvasó!
Azon az oldalon köszöntöm Önt és hálás vagyok érdeklődéséért, amely olyan versenyt népszerűsít és arról ad tájékoztatást, ami nekünk, sátoraljaújhelyieknek nagyon kedves és ezzel együtt rendkívül fontos. Ennek tiszteletére 45. alkalommal rendeztük 2017 őszén az Édes anyanyelvünk országos nyelvhasználati verseny Kárpát-medencei döntőjét.
1998-ban, amikor a város vezetője lettem, ez volt az első olyan esemény, ahol a nyilvánosság előtt kellett beszédet mondanom. Első alkalommal is átéreztem a súlyát annak, hogy nem „akárkik” jelenlétében szólhatok majd. Minden egyes megjelenés megtiszteltetés számomra. S higgyék el, ez ’98 óta semmit sem változott. Az egyik legnagyobb odafigyelést és felkészülést igénylő rendezvény számomra minden év őszén „az anyanyelvi verseny”. A nyár végeztével már nagyon várom. Várakozással tekintek a felkészítő tanárokkal, a bíráló bizottság tagjaival történő találkozások elé. A sok diák érkezése, akik határon innen és túlról jönnek, számomra mindig nagy öröm. Varázslatos hangulata van a nyitó gálának a Latabár Színházban, a szóbeli és írásbeli versenynek a különböző helyszíneken, de ami számomra rendkívül megható, az a vasárnap reggeli eredményhirdetés Széphalmon az öreg fák alatt, Kazinczy sírjánál, A Magyar Nyelv Múzeumának szomszédságában. Ezekben a napokban Sátoraljaújhely nemcsak Zemplén, hanem az anyanyelv fővárosa is.
Büszke vagyok arra, hogy a négy és fél évtized alatt politikai rendszerektől, kormányoktól függetlenül ez a megmérettetés továbbra is rendkívül sikeres. Hol is lehetne nagyobb létjogosultsága ennek, mint Kazinczy földjén? Ez a verseny a mienk, a magyarságé, Zempléné, Sátoraljaújhelyé.
Tisztelt Olvasó!
Bízom abban, hogy ékes anyanyelvünk, amelyen imádkozunk, álmodunk és beszélünk, az idők végezetéig megmarad nekünk, amihez az újhelyi verseny kiváló társ a jövő nemzedékének és nekünk, jelenben élőknek egyaránt.
Engedjék meg, hogy ezekhez a sorokhoz kapcsolódva kérjem, csatlakozzanak az anyanyelv „őrzőihez”, s kérem, minél többen vegyenek részt versenyünkön akár felkészítő tanárként vagy diákként. Végezetül kitüntető figyelmükbe Kazinczy Ferenc gondolatait ajánlom:
„A nyelv egyik legféltőbb kincse, egyik legfőbb dísze a nemzetnek, s a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív fenntartója s ébresztője.”
Szamosvölgyi Péter
Sátoraljaújhely Polgármestere
Búcsúzunk
Iskolánk, az SZSZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos, Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium mély fájdalommal és megrendültséggel búcsúzik dr. Kováts Dánieltől, Dani bácsitól.
A hányattatott sorsú ifjú tanár, ahogy Egy napi járóföld című művében írta, 1961-ben került, váratlan fordulatként Sátoraljaújhelybe, ugyanis a Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója, Zilahi Ferenc megkereste és tanári állást ajánlott számára: „Ezzel lezárult első harminc évem, küzdelmes élszakaszom. A második 30 év a hivatásom szolgálatáról szólt.” E hivatás szolgálatából az iskolánkban töltött 13 év alatt az osztályfőnökség, az igazgaztóhelyettesei tevékenység mellett például a nyelvi laboratórium létrehozása fűződik a nevéhez. A Kazinczy-kör nevet viselő helytörténeti szakköre több éven keresztül adta ki iskolai folyóiratként a Krónikát. E kör szakkörösei közül több olyan tanítványa van, akik később hivatásukká választották a néprajzot. Emellett meghatározó személyiségévé vált a város kulturális életének is. Azok közé tartozott, akik útjára indították az „Édes anyanyelvünk” országos középiskolai nyelvhasználati versenyt, amelynek a továbbiakban valamennyi alkalommal részese volt. Kazinczy, a „szent Szellem” szavaival: „Ha valamely ösvényen elindultunk, szép rajta fénnyel haladni s a legfőbb pontig jutni.” Az anyanyelvi verseny 35. évfordulóján, a Díszünnepség ünnepi szónokaként szólt arról, hogy ki mindenki állhatna itt –helyette -, s szólhatna a résztvevőkhöz: „állhatna itt egy miniszter”, „egy jeles alkotó”, „egy tudós”, de „Magam nem vagyok híres közéleti személyiség, író vagy tudós. Tanárember vagyok…” Mi azonban tiszteltük, becsültük s nagyon szerettük „miniszterként”, alkotóként, tudósként, tanárként, de legfőképpen EMBER-ként. „A siker – jó, ha tudjuk – nem a tapssal mérhető elsősorban, hanem azzal, hogy szavaink nyomán történik-e valami jó.”
